'80-as generáció

 

'80-as generáció
- a demokrácia béta-tesztelői -
társadalom-helyzetkép-kiállítás

 

Az FFS és a Kontra Műhelyközös projektjében azt vizsgálja, miként látja generációnk, a ’80-as években születettek generációja önmagát? Mások vagyunk-e, mint az előttünk születettek és az utánunk következők – és ha igen, miben és mitől vagyunk mások? Hatással van-e gondolkodásunkra, hogy gyerekkorunk egy részét a szocializmusban töltöttük, mégsem fiatal felnőttként éltük meg a rendszerváltást?

Célunk egy alkotói műhely kialakítása, ahol fiatal társadalomtudósok, szociológusok segítségével arra vállalkozunk, hogy megfogalmazzuk a ’80-as generáció jelenlegi társadalmi kérdéseit, problémáit – a fotó médiumán keresztül. A műhelymunkát vitaindító beszélgetésekkel kezdjük május végi, június eleji konzultációkkal, melyekre a Kontra Műhely ’80-as generációc. esszékötetének szerzői, vendégelőadói hozzák a témát.  A találkozók során a felmerült kérdéseket megvitatjuk, majd ezekre a gyakorlat, az alkotás segítségével igyekszünk választ adni, illetve a kérdéseket tematizálni.

A létrejött munkákból a Fotóhónap keretén belül, november folyamán kiállítást rendezünk az Artbázison.

Részvételi információk, jelentkezés

  • A programban az FFS aktív tagjai vehetnek részt.
  • A kiállítás kurátora és a műhely vezetője Barta Edit esztéta, FFS-tag.
  • A műhelymunka koordinátora: Balázs Anna, az MKE hallgatója, aki jelenleg szakmai gyakorlaton van a Stúdiónál.

Ha szeretnél részt venni, kérjük, jelentkezz a következő email-címen május 20. éjfélig: nyolcvanasgeneracio@gmail.com  A téma-mezőbe írd be, hogy „jelentkezés”.

---

A program ütemterve:

Május végén, június elején zajlik a témák felvetése és megvitatása, brainstorming, a közös ötletelés, a következő napokon és helyszínen:

  • 2012. május 24, Odeon Lloyd Mozi (1136, Budapest, Hollán Ernő u. 7), 18 óra
  • 2012. május 29, Odeon Lloyd Mozi, 18 óra
  • 2012. június 5, Artbázis (1085, Budapest, Horánszky u. 25.) 18 óra

Nyáron közös megegyezés alapján tartunk majd legalább egy konzultációta menet közben elkészült munkák megvitatására.

Ősszel újra felvesszük a fonalat, ahol a konzultációk célja már az anyagok véglegesítése, a gyártás és az installálás kérdéseinek megvitatása.

Októberben a gyártás és installálásmegszervezése történik, a kiállítás megnyitóját novemberre tervezzük, a Fotóhónap programjába integrálva.

 

A Kontra Műhelyről bővebben:

http://www.kontramuhely.hu/

http://www.facebook.com/kontramuhely

A ’80-as generáció sajtóvisszhangja:

http://nol.hu/belfold/20110212-a_szulok_tartjak_el_a_mai_huszonevesek_felet

http://www.kontramuhely.hu/wp-content/uploads/2010/12/Heti-v%C3%A1lasz-80as-kontra.jpg

http://hvg.hu/velemeny/20110121_nyolcvanasok_ertekvesztes_erasmus

Összes sajtómegjelenés elérhető itt:

http://www.kontramuhely.hu/a-80-as-generacio-sajto/

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója –nak.

Csatlakozzon a(z) Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója hálózathoz

© 2014   Created by FFS_creator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek